Szuperhősök reggelije (2013)

A szuperhősöknek nincs reggelije. Hogy ezt honnan tudom? A jó megfigyelés a titka. Lesben állás, szemsarokból kukucskálás, árnyékként követés. Vagy esetenként adódhat alkalom arra, hogy az ember szemtanúja legyen a semminek. Az a legszerencsésebb eshetőség.

A semmi földi eledel. Csak napfény, némi füst és az éjjeli álmok feledésének reggeli harmata. Igen, éjjeli álmok. Ugyanis az egy eléggé elterjedt tévhit, hogy a szuperhősök nem alszanak. Miért is ne aludnának, mikor nekik is van két darab szemük (változó színösszeállítás), egy agyuk (változó méretű) és igényük (igény szerinti kategóriák, szóismétléssel együtt). Úgyszólván a szuperhős is ember. Vagy nem, de szokásuk álcázni magukat. Hogy melyik a nagyobb álca, azt már sok filmben megválaszolták nekünk, de hogy hihetnénk bármelyiknek is addig, amíg saját magunk nem győződtünk meg bármiről. Persze ez nem egyszerű, tudom én is. De a jó megfigyelés titka a lesben állás, szemsarokból kukucskálás, árnyékként követés...

Vagy megtörténhet az is, hogy az elszánt érdeklődő önmagát is szuperhősnek képzelve eljátszik a gondolattal és a lehetőséggel, hogy annak adja elő magát. Előadni. Elő adni mondjuk az árnyékból. Nagy merészségre vall, de kivitelezhető. Ebben az esetben az hajtja az alanyt, hogy tán sikerül a bizalmába férkőzni a hősünknek, mintegy megkísérelve önmagát olyan színben tüntetni fel, amilyen színe amúgy nem lenne. Legalábbis nem nappali fényben. Főleg ha az illető éjszakai életet él. Nem úgy, mint a hős. Így történhet meg azonban az is, hogy alvás közben tanulmányozza az alanyt. Amíg békés, hősies álmát alussza. A nappalokkal van ilyenkor a probléma. Hogyan kövesse nappal is „áldozatát” a kíváncsi időutazó (ugyanis ez lett a választott szerep)? Nappal is vannak árnyékok, de az éles fény nehéz béklyó egy általában félhomályban suhanó kutatónak. A célért mindent? Nem, nem mindent, de ami belefér, az bizony belefér – szokták mondani bölcs ufonauták, akikkel még soha senki nem találkozott. Elvileg.

Szóval a napon füstölögve rótt léptek eleinte furcsák, aztán megszokja az ember a meleget. Vagy inkább a meleg szokja meg őt? Egyszer csak elkezd fázni éjjel. Aztán már nem mindig teszi fel a napszemüveget. Majd az következik, hogy álruha nélkül merészkedik ki délben? Az azért már több lenne a soknál. És talán nem is szükséges. Nem, azt ő sem hiszi...

Amit viszont igen az az, hogy amennyire neki van, hősünknek épp annyira nincs. Színe. Mindenhol szürke ruhákat talált csupán, amikor felforgatta az épp üresen álló szobát, a nád színű bútorokat és az emlékeket. Íme egy újabb tévhit. Méghogy piros és kék, neonzöld vagy fekete... Nem. Egy egyszerű szürke. Milyen okos választás. Amennyiben az. Szem előtt van, de senki nem veszi észre. Mint az aszfalt vagy az egyetlen szín, ami mindenki szemében ott van. A dolgok mélyén valóSzínűleg minden szürke...

Ahogy az óramutató egyről a kettőre, néha pedig hétről a nyolcra vagy (mint a múltkor ötről a tizenkettőre) lép, úgy várja minden nap. A bizonyosságot, ami sosincs, csak épp mégis mindig szem előtt ugrál. Ugrókötelezik; néha az idegeivel. Aztán eljő a nap, amikor a Nap olyan erősen süt be az ablakon, hogy minden narancssárga fényben úszik. Víz sehol. Elkezd sírni, így máris nagyobb a páratartalom. Reggelente már nem kívánja a reggelit, alig emlékszik rá mit álmodott, és folyton szürke nadrágot húz...